Mióta volt az a Halloween-i buli, eltelt egy kis idő. Anna visszament a szüleihez New Orleans-ba, Beth elkezdte az egyetemet, a srácok is kevesebbet voltak itthon. Most pedig lehet kérdezni, Én mégis mit csináltam addig, míg senki sem volt otthon?Munkát kerestem. Azért, húsz évesen csak kéne pénzt is keresnem, hogy ne csak élősködjek.
Andy és köztem is változtak a dolgok. Egyre többet veszekedtünk. Az eddig rózsaszín, bolyhos felhőkkel körbevett kapcsolatunk, -amitől egy kukkot sem lehetett látni- felett sűrű, fekete fellegek jelentek meg. Volt, amikor két napig nem is szóltunk egymáshoz, de valami úton-módon mindig kibékültünk. Ugyan már ez kezdett a fiúk agyára menni, de hát ilyen az élet. De azok a veszekedések ahogy jöttek, úgy mentek is. Valamikor a srácok békítettek ki, valamikor vörös hajú barátnőm, de valahogy eloszlattuk azokat a fekete fellegeket, vagy rövidebb, vagy hosszabb időre. Valamikor leültünk és megbeszéltük, valamikor Beth rábeszélt hogy menjek oda, és kérjek bocsánatot, valamikor Andy jött oda hozzám, de megoldottuk.
Juliet is kilépett az életünkből véglegesen. Mint kiderült, egy ideig telefonon még zaklatta hol Andy-t, hol a fiúkat, és valahogy még Beth-re is rátalált, de egy idő után abbahagyta. Végleg elköszönt Andy-től, Beth-től, a fiúktól és Tőlem - amin nem kicsit lepődtem meg. Bocsánatot kért mindenért, és elismerte, tényleg féltékeny volt.
Anyáék is újra együtt vannak. Megszakítottak minden kapcsolatot az addigi párjukkal, és újraházasodtak. Természetesen, mindenkit meghívtak a "háztartásomból", engem mint koszorúslányt, a fiúkat pedig mint vendégek, kísérők. Egyre többet mászkáltam Én is át hozzájuk, ami néha még most is meglepi őket. Anyával is hetente vagy kéthetente tartunk egy anya-lánya napot, ami miatt Rosaly még jobban pikkel rám, mert így nem csak vele foglalkoznak. Valamikor hétvégén is ellátogatok hozzájuk, egy vasárnapi ebédre, besegítek apának a garázsban, vagy éppen a kertben. De ami még engem is meglepett, Beth-ről is kérdezgettek. Csak alap dolgokat, mint például hogy hogy van, hogy megy neki a tanulás, stb.
A húgom is változott valamennyit. Állítólag már nem pasizik, sőt, már huzamosabb ideje együtt van egy fiúval. A tanulmányi átlagai is egyre javulnak, az eddig kettes-hármas tanulóból majdnem osztályelső lett. Ehhez is sok veszekedés kellett, de a jövőjére tekintettel volt, így belehúzott. Anya egyszer említette, hogy szokott rólam is kérdezgetni. Állítólag, egyszer véletlenül kikotyogta, hogy hiányzom neki.Hogy ebből mennyi igaz, nem tudom.
Természetesen, Én is változtam. Már látni rajtam egyszer-egyszer valami színeset is, de csak sötéteket. Azért maradjak hű önmagamhoz is. De ami a legnagyobb változást hozta az életembe, az nem más, mint az anime. Régebben is néztem, de abba maradt a lelkesedésem irántuk, viszont az utóbbi időben újra rájuk függtem. Azóta már jó párat kinéztem, és a megnézendők listája az idő előrehaladtával egyre csak bővül. Már beszereztem egy-két a kedvenc aminéim témájával kapcsolatos ruhadarabot, illetve posztert. Úgyhogy a szobámban egyik helyen egy Sebastian Michaelis kacsintgat az arra téved lelkekre, a másikon vagy egy Viktor Nikiforov, vagy a személyes kedvencem, Yuri Plisetsky néz vissza. Beszereztem egy elég nagy méretű parafatáblát is, ami már majdnem tele van a különböző karaktereket ábrázoló rajzaimmal. De mindezeken kívül, újabb kedvenc helyem lett az ágyon kívül: a könyvespolcom, és a mellette található három lépcsőzetesen feltett polc. A könyvespolc majdnem fele mangákkal van borítva, míg az alja három dobozt rejt, amiben mindenféle dolog van- és nem merem kinyitni, nehogy kiugorjon belőle egy akármilyen állat. A többin pedig mindenféle van. Cicás hajpánt, Felderítő Egység emblémás nyaklánc, egy Eren Jäger-féle kulcsos nyaklánc, Kaneki Ken maszk, és még sorolhatnám napestig. Viszont van egy dolog, amire felettébb büszke vagyok!Az pedig nem más, mint az asztalom fölé felrakott, bekereteztetett Mephisto Pheles, amit Én rajzoltam és festettem.
Ez az egész áthaladt egy kicsit az öltözködésemre is, például a térd- és combzoknik felé irányuló imádatom, illetve a magas derekú szoknyák, és az ingekhez-blúzokhoz párosított nyakkendő vagy masni. A pokolian sok anime opening, és ONE OK ROCK hallgatásról ne is beszéljünk, na meg a the GazettE és Sid. Illetve, elkezdtem érdeklődni a szemkötők, kontaktlencsék és parókák felé, a kesztyűk, és mindenféle anime főhős által használt fegyver felé. Főleg az Ollópenge tetszett meg, amit Matoi Ryuko használt. Illetve megnőtt a vajazós késekbe vetett tiszteletem (ismét köszönet Sebastian-nak). Röviden: Magával ragadott a Japán kultúra!
De térjünk is vissza a jelenbe. Jelenleg, a fürdőszobámban állok, és a majdnem fenékig érő, szőke hajam végét göndöríttettem. Állásinterjúra megyek, az egyik kávézóba a városban,ahova embereket keresnek. Azt nem tudom milyeneket, azt nem írták a hirdetésben. Újra megnéztem a sminkem, átböngésztem a hajam, nem-e hagytam ki egy tincset. Lekapcsoltam a villanyt, és visszasétáltam a szobába, és beálltam a tükör elé. Egy fekete, magasított derekú szoknya volt rajtam, fehér inggel amit beletűrtem. Felkötöttem hozzá egy fekete vékony szalagot. Lábaimon csak egy vékony fekete harisnya, és szintén fekete térdzoknik voltak, az újonnan szerzett fekete bakanccsal, melynek volt egy egészen kicsi sarka, ezzel rám dobva fél-1 centit. Felvettem fölé egy nagyjából térdhajlatig érő, bordó kardigánt, és az ajtómhoz léptem. Leakasztottam az ajtóra felszerelt fogasról a fekete, macska füles, egészen kicsi táskát, melynek tetején egy fejjel lefelé fordított hold volt. Letettem az ágyamra, és kinyitottam, Pont belefért egy pár darab zsepi, a pénztárcám, a fülhallgatóm és a telefonom. Kezembe vettem a kulcsaim, és elindultam le. Becsuktam a szobám ajtaját, és lassan lesétáltam a lépcsőn. Elsétáltam a bejárati ajtóig, és kiléptem rajta. Becsuktam magam mögött, és már léptem volna előrébb, hogy be tudjam zárni a zárat, mikor neki mentem valaminek. Hátrébb tántorodtam, és megnéztem mi volt az a valami. Nos, az a valami mint bebizonyosodott, nem valami volt, hanem valaki. Felnéztem. Andy állt előttem, elég értetlen fejjel, kezében a kulcsaival.
- Hát te? - rázódott vissza a valóságba.
- Munkaerőt keresnek egy kávézóban nem messze innen, és gondoltam elmegyek rá. - magyaráztam mélyen a szemeibe nézve. Ám a következő lépésére nem számítottam.
Elkapta egyik kezével a derekam, a másikkal a tarkóm, és magához húzott. A mellkasának ütköztem. Fejét a fejem búbjára hajtotta, én pedig belefúrtam az arcom a mellkasába, és átöleltem.
- Sok szerencsét hozzá, Cassidy. - mondta halkan. Ezen azért is lepődtem meg főként, mert ezelőtt talán egy nappal veszekedtünk megint, és nem igen akartunk békülni. Ilyen esetekben, mindketten rohadtul megmakacsoljuk magunkat.
Pár percig még így álltunk, majd elengedett.
- Amint hazaértél, mesélj el mindent! - mondta mosolyogva. Én is elmosolyodtam.
- Rendben!És..sajnálom a tegnapit. - mondtam halkan, a cipőm orrát nézegetve.
- Nem, Én sajnálom. Tényleg elég nagy gyökér voltam. - szemeim könnybe lábadtak, de gyorsan abba kellett ezt hagynom, nehogy elfolyjon a majdnem egy órán át készült sminkem. Eltoltam magam tőle, és felnéztem kék szemeibe.
- El fogok késni az interjúról. - kibontakoztam az öleléséből, és elindultam. Miközben haladtam el mellette, gyorsan nyomtam egy puszit az arcára, majd tovább siettem.
- Ha hazaértél mindent elmesélsz az elejétől, a végéig! - kiáltott utánam. Válaszul mosolyogva rábólintottam, és elindultam az utcán. Viszonylag hamar be is értem a városba, és elkezdtem keresni a kávézót. Meg is találtam. Éppen a park előtt volt. Két egészen nagy ablaka volt, közöttük pedig egy felül üveg, alul fa ajtóval, rajta a "NYITVA" felirat.Vettem egy mély levegőt, és beléptem.....volna, ha nem lett volna zárva az ajtó. Egy fekete, váll felett érő hajú, és szürke szemű lány szaladt az ajtóhoz, hogy kinyissa. Ha lett volna rajta egy vörös sál, esküszöm kapásból rávágtam volna, hogy Mikasa Ackerman az, és megkérdeztem volna hol hagyta Eren-t, de inkább elvetettem az ötletet.
- Sajnálom, nem figyeltem! - esedezett. - Egyébként szia, Sarah vagyok! - nyújtotta felém a kezét, mosolyogva.
- Cassidy. - mondtam, és kezet fogtam vele.
- Hadd kérdezzem meg, de ugye nem diákmunkára jöttél? - kérdezte, egy kicsit kisebb mosollyal.
- Neeem, dehogy! - válaszoltam nevetve.
- Huh, akkor jó. - fújta ki a levegőt. - Tudod, a főnök azt mondta, hogy aki diákmunkára jön, küldjem el. Legelőször vagy hatan próbálkoztak, utána azt mondta, zárjuk az ajtót.
- Miért?Mi baj van azzal, aki diákmunkára jönne? - érdeklődtem meg. Sarah elég gondterhelten sóhajtott.
- Tudod, elég sok emberünk ment át máshova, ahol jobbnál jobb dolgokat ajánlgattak fel nekik. Ezért jócskán megfogyatkoztunk. Rajtam kívül is csak egy pincér srác van, akinek ma szabadnapja van. És hát, mostanság megsokszorozódtak a diákmunkások, amikkel nincs is bajom, de nekünk állandó munkaerőre van szükségünk. A hirdetésben is feltüntettük, de nem igen vették figyelembe ezek szerint. - vakargatta meg a tarkóját.
- Értem....Lehet, furcsa kérdés lesz, de megkérdezhetem, mennyi az esélye annak, hogy felvesznek?
- Halálosan őszinte leszek. Előtted még volt itt három lány. Az egyik káromkodva, a másik kettő eléggé le volt törve, úgyhogy szerintem nagy sikered lesz. Legalábbis, a kisugárzásod alapján ezt érzem! - felmutatta a hüvelykujját. - Gyere, megmutatom hol lesz a "vallatás" - mutatta az idézőjeleket az ujjaival. Bevezetett a pult mögé, ott pedig kinyitott egy ajtót. Egy elég kicsi folyosó volt az ajtó mögött, mindössze két ajtóval, és egy lépcsősorral. - Ezen a lépcsőn felmész, vele szemben lesz az iroda. Sok szerencsét! - mondta, és kisétált. Megindultam a lépcsők felé. A lábaim remegtek, mint a kocsonya. Nagy nehezen elsétáltam az ajtóig, majd bekopogtam. Miután megkaptam a "Szabad!" jelzést, beléptem.
- J-jó napot! - lépek be, az elég kicsi irodába. Halvány barna falain egy-egy helyen képek és oklevelek vannak felfüggesztve, Ezen kívül könyvespolcok sorakoztak, tele könyvekkel és lexikonokkal, na meg aktákkal. Középen állt egy asztal, rajta egy számítógéppel, ceruzatartóval, és egy halom papírral. Az asztal előtt két szék kapott még helyet, ezen kívül három hatalmas ablak volt a falon -szintén az asztal mögött. Az asztalnál egy kopaszodó, talán az ötvenes éveiben járó férfi ült, öltönyben. Arcán halvány mosoly, gödröcskék, s ráncok ültek, kék szemei nyugodtsággal voltak tele, ami mondjuk nekem nem segített, mert a szívem megállás nélkül zakatolt.
- Jó napot! Nem kell félni, nem eszem meg, jöjjön csak beljebb! - bólintottam,s becsuktam magam mögött az ajtót. Az asztal elé sétáltam, s leültem az egyik székre.
- A nevem Matthew Park, örvendek a találkozásnak! - mondta felállva,előrébb hajolva,felém nyújtva a kezét.
- Cassidy Morgan, Én is nagyon örvendek! - mondtam mosolyogva, felállva a helyemről, s kezet rázva a férfivel. Hirtelen öntött el a magabiztosság, mikor leültem vissza a székre, s Matthew kék szemeibe nézve megláttam, eddig Én keltettem a legjobb benyomást. Kezemben szorongattam az apró, krémszínű alapon rózsaszín macaronokkal díszített személyigazolvány tartóm, hátha kellhet.
- Nos, szerintem kezdjünk neki.Először is, el szeretném kérni a fontosabb adatait. - átnyújtottam a tartót, amit a férfi el is vett. Elkezdte begépelni a dolgokat, néha rápillantva a kártyákra. - Szóval, ha jól látom nemrég töltötte huszadik életévét. - bólintottam. - Ismerős ez a cím, mintha a lányom említette volna...nem bánja ha megnézem, merre van? - nézett rám.
- Nem muszáj rákeresnie, egy híresebb rock bandával élek együtt lassan két éve, a nevük Black Veil Brides. - mondtam mosolyogva. Először furcsán nézett rám, majd visszanyújtotta a kártyatartót.
- Ha nem veszi tolakodásnak, elmondaná hányan laknak együtt? - bólintottam egyet, már szóra nyitottam a szám, de folytatta. - Aztán meghallgatnám többek között azt is,miért szeretne itt dolgozni, aztán pedig egy kicsi mesélhet magáról, ha szeretne. De az előző fontos lenne.
- Hát..igazából eddig nyolcan voltunk együtt, Én és a legjobb barátnőm voltunk egy szobában mert a vendégszoba egy másik jó barátnőmé volt, de Ő visszautazott a szüleihez, így Ő úgymond átköltözött oda. Jelenleg heten élünk együtt, egy egyemeletes házban. - a férfi figyelmesen hallgatott. - Magamról mit is mondhatnék...egy helyi általános-, és középiskolába jártam, a továbbtanuláson még nem gondolkodtam komolyabban. Tizennyolc éves koromig a szüleimmel éltem, de a húgom baklövése miatt, és mert a szüleim válni szerettek volna, az öt fiúhoz költöztem. Akkoriban ért véget egy kapcsolatom, ami után jött egy másik, de az is hamar véget ért. Azóta a Black Veil Brides frontemberével, Andrew Dennis Biersack-kel vagyok együtt, de ezt nem szeretem hangoztatni, mert nagyképűnek hangzik, és olyan, mintha felvágnék vele. Nem sokkal ezután ismertem meg a legjobb barátnőmet, Elisabeth Coma-t, aki pár hónapra rá beköltözött hozzánk. A szüleimmel ez idő alatt elkezdtem kibékülni, most pedig már ott tartunk, hogy hétvégente átjárok hozzájuk. A húgommal még mindig keveset beszélek, de ez csak egy fajta testvérharc, ami lassan azóta tart, hogy megtanult beszélni. - mondtam a végre felkuncogva.
- Volt nagyobb vitájuk a testvérével? - kérdezte, erre pedig szinte azonnal rávágtam a választ:
- Abból próbálok meg kimászni valahogy. Hosszú történet, a lényeg a lényeg, a költözésem előtt pár nappal mint kiderült, a húgom a barátommal járt akkoriban, de.. hát úgy váltogatta a partnereit, mint más ember a zoknit. Éppen akkor dobta ki a tőle mérföldekkel idősebb partnerét, kijelentette hogy Őt nem érdekli Andy érzései, az sem hogy tönkreteszi, innentől kezdve elég zavaros, és nem emlékszem mindenre. - nevettem fel kínosan. - De mint ahogy hallottam édesanyámtól, kezd benőni a feje lágya.
- Rendben, értem. Ennyi lenne amit meg szeretett volna osztani velem? - bólintottam. - Miért szeretne itt dolgozni? - vettem egy mély levegőt.
- Igazából....olyan haszontalannak éreztem magam. Beth továbbtanult, a fiúk minden nap bemennek a stúdióba, van úgy, hogy hétvégén is, Én pedig...csak vagyok. - feleltem halkan. - Eddig viszont nagyon is tetszik a hely, Sarah is nagyon kedves, a hely is békés, és a park is gyönyörű előtte. Ha jól emlékszem, a barátnőmmel egyszer már jártunk is itt, a jegeskávé isteni finom!- mondtam mosolyogva.
- Nos, Cassidy... - állt fel a székéből, s rám mosolygott. Én is felálltam. - Szeretnék gratulálni neked, fel vagy véve! - hatalmas mosoly terült szét az arcomon.
- Nagyon szépen köszönöm!Nem fog csalódni bennem! - már szinte ugráltam örömömben. - Mikor kezdek?
- Hétfőn már kezdhetsz is. - mondta határozottan.
- Rendben, köszönöm. Viszlát! - intettem, és elindultam ki.
- Viszont látásra! - intett vissza, s leült a székbe. Ugrándozva, hatalmas vigyorral az arcomon ugráltam le a lépcsőn, majd megálltam Sarah mellett.
- Nagyon fel vagy dobódva. Hogy ment? - nézett rám.
- Felvettek!Hétfőn kezdek! - majd' kicsattantam az örömtől.
- Gratulálok!Ügyes vagy! - mondta megölelve engem. Visszaöleltem, s így álltunk percekig. Végül elköszöntem tőle, s kiléptem a kávézó ajtaján. Szó szerint, ugrándozva mentem végig az utcán, mit sem törődve azzal, menyien néznek hülyének. Andy-t direkt nem hívtam fel, személyesen akartam neki beszámolni az egészről. Ahogy ezt kigondoltam, irtózatosan hangosan kezdett el csörögni a telefonom, melynek a csengőhangja éppen a Snow Fairy volt. Előre kaptam a táskám, és kitúrtam belőle a telefonom. A képernyőn Dan, az unokatestvérem neve villogott. Felvettem, s a fülemhez tettem.
- Igen? -szóltam bele halkan. - Szia Dan!
- Csá Cas'! - köszönt bele vidám hangja. - Hogy vagy mindig, kicsilány? - mély hangjából csak úgy ömlött a jókedv.
- Megvagyok, köszi. Most jöttem állásinterjúról, úgy néz ki, hétfőtől egy kávézóban dolgozok majd. - meséltem neki ugrándozva.
- Na!Gratulálok!
- Köszike!Egyébként..hogyhogy felhívtál? - kérdeztem, tovább haladva az utcán.
- Ó, igen. A héten Los Angeles-be megyek, és gondoltam, megmutathatnád a várost, utána pedig beülhetnénk egy étterembe, vagy egy cukrászdába vagy valahova. Mit szólsz hozzá? - hangja bizonytalanná vált.
- Ez remek!Benne vagyok!Mikor jössz? - majd' kicsattantam az örömtől.
- Ma szerda van, ugye? - ezt inkább magától kérdezte, mint tőlem. - Ha minden jól megy, péntek délelőtt száll le a gépem, szóval..ha neked jó, akkor délután. Hol találkozzunk? - gondolkodóba estem.
- Hát...nem tudom..van egy sétálóutca szerűség, és ott van egy szökőkút. Nem nehéz eltéveszteni..az előtt? - szinte könyörögtem érte. Örültem, hogy Los Angeles-be jön, de annak már nem igazán, hogy pont a héten. Még csak ma békültem ki Andy-vel, a pénteket vele akartam tölteni, főleg, hogy alig láttam még a héten.
- Rendben, megbeszéltük. Akkor pénteken! - mielőtt elköszönhettem volna, kinyomott. Visszatettem a táskámba a telefonom, s gyors léptekkel kezdtem el átszelni az utcákat. Szinte futva léptem át a fekete vaskaput, s tettem meg a kis macskaköves utacskát a lépcsőig. Felugrándoztam, s benyitottam a házba.
- Megjöttem! - kiabáltam. Lerúgtam a cipőim, s belépkedtem a nappaliba. Ahogy beléptem, Andy egyből felállt a kanapéról, s elém sietett. Derekam átölelve,lehajolva hozzám ajkaimra hajolt. Jól esett ez az apróság, még jobban is talán mint bocsánatkérése, a munkahelyem, vagy Dan hívása. Átkarolva a nyakát visszacsókoltam. Ahogy ezt megtettem, nem telt el fél perc sem, elengedett, s a kezem megfogva behúzott maga után. Leült Ash és Jake mellé, Én pedig Andy és a karfa közé. CC és Jinxx a fotelből figyeltek minket.
- Andy említette, hogy állásinterjúra mentél. - kezdte Ash. Bólintottam.
- Mit mondtak? - nézett mélyen a szemembe a barátom.
- Hétfőn kezdhetek. - mondtam mosolyogva. Andy egyből körbeölelt, a többiek is rám ugrottak.
- Mi ez a nagy ölelkezés? - hallottam meg Beth hangját mögülem. A fiúk lemásztak rólam, s visszaültek a helyükre.
- Tudod, van az a kis kávézó az egyetemnél. A park előtt! - minden szavamra bólintott. - Ott fogok dolgozni! - mondtam vidáman, a lány pedig szó szerint, visítva ugrott rám, lelökve a kanapéról. A lelket is ki akarta ölelni belőlem, a fiúk persze ezen csak nevettek.
Mikor végre beesteledett, és meghozták a rendelt kaját - a négyféle pizzát és a rengetegféle sütit-, elindították az egyik kedvenc filmem, a Valerian és az ezer bolygó városát, s leültünk megnézni. Zabáltunk, nevettünk, majd mikor vége lett, Én és Beth elkezdtük kitárgyalni, miért is olyan különösen szépek a Gyöngyök. Aztán, indulhatott a következő film, a Majmok bolygója:Háború.Mióta kijött, megnéztem ki tudja hányszor, de még mindig végigbőgöm a végét.
A harmadik film az Artúr király- a kard legendája lett volna, de a film elején mindenki elaludt, így azt már csak Én, és Andy néztük végig. A végfőcímnél mindenkit bepateroltunk aludni, s kiültünk csak mi ketten a nappaliba. Elpakoltuk a megmaradt sütit a hűtőbe, a pizzás dobozokat arrébb toltuk, így Andy felpakolta a lábait a dohányzóasztalra. Hozzábújtam, s kezeim közt forgatva a távirányítót a lábaim átvetettem a combjain.
- Akarsz még valamit nézni, vagy mára elég volt?- kérdezte, egyik tincsem ujjai közé fogva.
- Nem tudom... animefilmből kedvencem a Koe no Katachi és a Doukyousei, de előbbin elsírnám magam megint, utóbbit meg nem akarom hogy megnézd, bár tudom, hogy állsz a melegekkel. - állam a vállára tettem. - Pedig olyan romcsi az egész. - nyomott a homlokomra egy puszit.
- Egyszer beülök hozzád, és megnézem veled a kedvenceid. Rendben? - egyből kiegyenesedtem.
- Komolyan? - bólogatott. - Ez egy ígéret volt! - jelentettem ki, halál komoly arckifejezéssel. Fejem visszafektettem a mellkasára. - Nézzük meg a Croodékat. - mondtam halnak, és már írta is be a címet. Teljesen elfelejtettem neki beszélni a "randimról" Dan-nel, de nem is igazán érdekelt tud-e róla. Csak minél több időt töltsek vele.
Anyáék is újra együtt vannak. Megszakítottak minden kapcsolatot az addigi párjukkal, és újraházasodtak. Természetesen, mindenkit meghívtak a "háztartásomból", engem mint koszorúslányt, a fiúkat pedig mint vendégek, kísérők. Egyre többet mászkáltam Én is át hozzájuk, ami néha még most is meglepi őket. Anyával is hetente vagy kéthetente tartunk egy anya-lánya napot, ami miatt Rosaly még jobban pikkel rám, mert így nem csak vele foglalkoznak. Valamikor hétvégén is ellátogatok hozzájuk, egy vasárnapi ebédre, besegítek apának a garázsban, vagy éppen a kertben. De ami még engem is meglepett, Beth-ről is kérdezgettek. Csak alap dolgokat, mint például hogy hogy van, hogy megy neki a tanulás, stb.
A húgom is változott valamennyit. Állítólag már nem pasizik, sőt, már huzamosabb ideje együtt van egy fiúval. A tanulmányi átlagai is egyre javulnak, az eddig kettes-hármas tanulóból majdnem osztályelső lett. Ehhez is sok veszekedés kellett, de a jövőjére tekintettel volt, így belehúzott. Anya egyszer említette, hogy szokott rólam is kérdezgetni. Állítólag, egyszer véletlenül kikotyogta, hogy hiányzom neki.Hogy ebből mennyi igaz, nem tudom.
Természetesen, Én is változtam. Már látni rajtam egyszer-egyszer valami színeset is, de csak sötéteket. Azért maradjak hű önmagamhoz is. De ami a legnagyobb változást hozta az életembe, az nem más, mint az anime. Régebben is néztem, de abba maradt a lelkesedésem irántuk, viszont az utóbbi időben újra rájuk függtem. Azóta már jó párat kinéztem, és a megnézendők listája az idő előrehaladtával egyre csak bővül. Már beszereztem egy-két a kedvenc aminéim témájával kapcsolatos ruhadarabot, illetve posztert. Úgyhogy a szobámban egyik helyen egy Sebastian Michaelis kacsintgat az arra téved lelkekre, a másikon vagy egy Viktor Nikiforov, vagy a személyes kedvencem, Yuri Plisetsky néz vissza. Beszereztem egy elég nagy méretű parafatáblát is, ami már majdnem tele van a különböző karaktereket ábrázoló rajzaimmal. De mindezeken kívül, újabb kedvenc helyem lett az ágyon kívül: a könyvespolcom, és a mellette található három lépcsőzetesen feltett polc. A könyvespolc majdnem fele mangákkal van borítva, míg az alja három dobozt rejt, amiben mindenféle dolog van- és nem merem kinyitni, nehogy kiugorjon belőle egy akármilyen állat. A többin pedig mindenféle van. Cicás hajpánt, Felderítő Egység emblémás nyaklánc, egy Eren Jäger-féle kulcsos nyaklánc, Kaneki Ken maszk, és még sorolhatnám napestig. Viszont van egy dolog, amire felettébb büszke vagyok!Az pedig nem más, mint az asztalom fölé felrakott, bekereteztetett Mephisto Pheles, amit Én rajzoltam és festettem.
Ez az egész áthaladt egy kicsit az öltözködésemre is, például a térd- és combzoknik felé irányuló imádatom, illetve a magas derekú szoknyák, és az ingekhez-blúzokhoz párosított nyakkendő vagy masni. A pokolian sok anime opening, és ONE OK ROCK hallgatásról ne is beszéljünk, na meg a the GazettE és Sid. Illetve, elkezdtem érdeklődni a szemkötők, kontaktlencsék és parókák felé, a kesztyűk, és mindenféle anime főhős által használt fegyver felé. Főleg az Ollópenge tetszett meg, amit Matoi Ryuko használt. Illetve megnőtt a vajazós késekbe vetett tiszteletem (ismét köszönet Sebastian-nak). Röviden: Magával ragadott a Japán kultúra!
De térjünk is vissza a jelenbe. Jelenleg, a fürdőszobámban állok, és a majdnem fenékig érő, szőke hajam végét göndöríttettem. Állásinterjúra megyek, az egyik kávézóba a városban,ahova embereket keresnek. Azt nem tudom milyeneket, azt nem írták a hirdetésben. Újra megnéztem a sminkem, átböngésztem a hajam, nem-e hagytam ki egy tincset. Lekapcsoltam a villanyt, és visszasétáltam a szobába, és beálltam a tükör elé. Egy fekete, magasított derekú szoknya volt rajtam, fehér inggel amit beletűrtem. Felkötöttem hozzá egy fekete vékony szalagot. Lábaimon csak egy vékony fekete harisnya, és szintén fekete térdzoknik voltak, az újonnan szerzett fekete bakanccsal, melynek volt egy egészen kicsi sarka, ezzel rám dobva fél-1 centit. Felvettem fölé egy nagyjából térdhajlatig érő, bordó kardigánt, és az ajtómhoz léptem. Leakasztottam az ajtóra felszerelt fogasról a fekete, macska füles, egészen kicsi táskát, melynek tetején egy fejjel lefelé fordított hold volt. Letettem az ágyamra, és kinyitottam, Pont belefért egy pár darab zsepi, a pénztárcám, a fülhallgatóm és a telefonom. Kezembe vettem a kulcsaim, és elindultam le. Becsuktam a szobám ajtaját, és lassan lesétáltam a lépcsőn. Elsétáltam a bejárati ajtóig, és kiléptem rajta. Becsuktam magam mögött, és már léptem volna előrébb, hogy be tudjam zárni a zárat, mikor neki mentem valaminek. Hátrébb tántorodtam, és megnéztem mi volt az a valami. Nos, az a valami mint bebizonyosodott, nem valami volt, hanem valaki. Felnéztem. Andy állt előttem, elég értetlen fejjel, kezében a kulcsaival.
- Hát te? - rázódott vissza a valóságba.
- Munkaerőt keresnek egy kávézóban nem messze innen, és gondoltam elmegyek rá. - magyaráztam mélyen a szemeibe nézve. Ám a következő lépésére nem számítottam.
Elkapta egyik kezével a derekam, a másikkal a tarkóm, és magához húzott. A mellkasának ütköztem. Fejét a fejem búbjára hajtotta, én pedig belefúrtam az arcom a mellkasába, és átöleltem.
- Sok szerencsét hozzá, Cassidy. - mondta halkan. Ezen azért is lepődtem meg főként, mert ezelőtt talán egy nappal veszekedtünk megint, és nem igen akartunk békülni. Ilyen esetekben, mindketten rohadtul megmakacsoljuk magunkat.
Pár percig még így álltunk, majd elengedett.
- Amint hazaértél, mesélj el mindent! - mondta mosolyogva. Én is elmosolyodtam.
- Rendben!És..sajnálom a tegnapit. - mondtam halkan, a cipőm orrát nézegetve.
- Nem, Én sajnálom. Tényleg elég nagy gyökér voltam. - szemeim könnybe lábadtak, de gyorsan abba kellett ezt hagynom, nehogy elfolyjon a majdnem egy órán át készült sminkem. Eltoltam magam tőle, és felnéztem kék szemeibe.
- El fogok késni az interjúról. - kibontakoztam az öleléséből, és elindultam. Miközben haladtam el mellette, gyorsan nyomtam egy puszit az arcára, majd tovább siettem.
- Ha hazaértél mindent elmesélsz az elejétől, a végéig! - kiáltott utánam. Válaszul mosolyogva rábólintottam, és elindultam az utcán. Viszonylag hamar be is értem a városba, és elkezdtem keresni a kávézót. Meg is találtam. Éppen a park előtt volt. Két egészen nagy ablaka volt, közöttük pedig egy felül üveg, alul fa ajtóval, rajta a "NYITVA" felirat.Vettem egy mély levegőt, és beléptem.....volna, ha nem lett volna zárva az ajtó. Egy fekete, váll felett érő hajú, és szürke szemű lány szaladt az ajtóhoz, hogy kinyissa. Ha lett volna rajta egy vörös sál, esküszöm kapásból rávágtam volna, hogy Mikasa Ackerman az, és megkérdeztem volna hol hagyta Eren-t, de inkább elvetettem az ötletet.
- Sajnálom, nem figyeltem! - esedezett. - Egyébként szia, Sarah vagyok! - nyújtotta felém a kezét, mosolyogva.
- Cassidy. - mondtam, és kezet fogtam vele.
- Hadd kérdezzem meg, de ugye nem diákmunkára jöttél? - kérdezte, egy kicsit kisebb mosollyal.
- Neeem, dehogy! - válaszoltam nevetve.
- Huh, akkor jó. - fújta ki a levegőt. - Tudod, a főnök azt mondta, hogy aki diákmunkára jön, küldjem el. Legelőször vagy hatan próbálkoztak, utána azt mondta, zárjuk az ajtót.
- Miért?Mi baj van azzal, aki diákmunkára jönne? - érdeklődtem meg. Sarah elég gondterhelten sóhajtott.
- Tudod, elég sok emberünk ment át máshova, ahol jobbnál jobb dolgokat ajánlgattak fel nekik. Ezért jócskán megfogyatkoztunk. Rajtam kívül is csak egy pincér srác van, akinek ma szabadnapja van. És hát, mostanság megsokszorozódtak a diákmunkások, amikkel nincs is bajom, de nekünk állandó munkaerőre van szükségünk. A hirdetésben is feltüntettük, de nem igen vették figyelembe ezek szerint. - vakargatta meg a tarkóját.
- Értem....Lehet, furcsa kérdés lesz, de megkérdezhetem, mennyi az esélye annak, hogy felvesznek?
- Halálosan őszinte leszek. Előtted még volt itt három lány. Az egyik káromkodva, a másik kettő eléggé le volt törve, úgyhogy szerintem nagy sikered lesz. Legalábbis, a kisugárzásod alapján ezt érzem! - felmutatta a hüvelykujját. - Gyere, megmutatom hol lesz a "vallatás" - mutatta az idézőjeleket az ujjaival. Bevezetett a pult mögé, ott pedig kinyitott egy ajtót. Egy elég kicsi folyosó volt az ajtó mögött, mindössze két ajtóval, és egy lépcsősorral. - Ezen a lépcsőn felmész, vele szemben lesz az iroda. Sok szerencsét! - mondta, és kisétált. Megindultam a lépcsők felé. A lábaim remegtek, mint a kocsonya. Nagy nehezen elsétáltam az ajtóig, majd bekopogtam. Miután megkaptam a "Szabad!" jelzést, beléptem.
- J-jó napot! - lépek be, az elég kicsi irodába. Halvány barna falain egy-egy helyen képek és oklevelek vannak felfüggesztve, Ezen kívül könyvespolcok sorakoztak, tele könyvekkel és lexikonokkal, na meg aktákkal. Középen állt egy asztal, rajta egy számítógéppel, ceruzatartóval, és egy halom papírral. Az asztal előtt két szék kapott még helyet, ezen kívül három hatalmas ablak volt a falon -szintén az asztal mögött. Az asztalnál egy kopaszodó, talán az ötvenes éveiben járó férfi ült, öltönyben. Arcán halvány mosoly, gödröcskék, s ráncok ültek, kék szemei nyugodtsággal voltak tele, ami mondjuk nekem nem segített, mert a szívem megállás nélkül zakatolt.
- Jó napot! Nem kell félni, nem eszem meg, jöjjön csak beljebb! - bólintottam,s becsuktam magam mögött az ajtót. Az asztal elé sétáltam, s leültem az egyik székre.
- A nevem Matthew Park, örvendek a találkozásnak! - mondta felállva,előrébb hajolva,felém nyújtva a kezét.
- Cassidy Morgan, Én is nagyon örvendek! - mondtam mosolyogva, felállva a helyemről, s kezet rázva a férfivel. Hirtelen öntött el a magabiztosság, mikor leültem vissza a székre, s Matthew kék szemeibe nézve megláttam, eddig Én keltettem a legjobb benyomást. Kezemben szorongattam az apró, krémszínű alapon rózsaszín macaronokkal díszített személyigazolvány tartóm, hátha kellhet.
- Nos, szerintem kezdjünk neki.Először is, el szeretném kérni a fontosabb adatait. - átnyújtottam a tartót, amit a férfi el is vett. Elkezdte begépelni a dolgokat, néha rápillantva a kártyákra. - Szóval, ha jól látom nemrég töltötte huszadik életévét. - bólintottam. - Ismerős ez a cím, mintha a lányom említette volna...nem bánja ha megnézem, merre van? - nézett rám.
- Nem muszáj rákeresnie, egy híresebb rock bandával élek együtt lassan két éve, a nevük Black Veil Brides. - mondtam mosolyogva. Először furcsán nézett rám, majd visszanyújtotta a kártyatartót.
- Ha nem veszi tolakodásnak, elmondaná hányan laknak együtt? - bólintottam egyet, már szóra nyitottam a szám, de folytatta. - Aztán meghallgatnám többek között azt is,miért szeretne itt dolgozni, aztán pedig egy kicsi mesélhet magáról, ha szeretne. De az előző fontos lenne.
- Hát..igazából eddig nyolcan voltunk együtt, Én és a legjobb barátnőm voltunk egy szobában mert a vendégszoba egy másik jó barátnőmé volt, de Ő visszautazott a szüleihez, így Ő úgymond átköltözött oda. Jelenleg heten élünk együtt, egy egyemeletes házban. - a férfi figyelmesen hallgatott. - Magamról mit is mondhatnék...egy helyi általános-, és középiskolába jártam, a továbbtanuláson még nem gondolkodtam komolyabban. Tizennyolc éves koromig a szüleimmel éltem, de a húgom baklövése miatt, és mert a szüleim válni szerettek volna, az öt fiúhoz költöztem. Akkoriban ért véget egy kapcsolatom, ami után jött egy másik, de az is hamar véget ért. Azóta a Black Veil Brides frontemberével, Andrew Dennis Biersack-kel vagyok együtt, de ezt nem szeretem hangoztatni, mert nagyképűnek hangzik, és olyan, mintha felvágnék vele. Nem sokkal ezután ismertem meg a legjobb barátnőmet, Elisabeth Coma-t, aki pár hónapra rá beköltözött hozzánk. A szüleimmel ez idő alatt elkezdtem kibékülni, most pedig már ott tartunk, hogy hétvégente átjárok hozzájuk. A húgommal még mindig keveset beszélek, de ez csak egy fajta testvérharc, ami lassan azóta tart, hogy megtanult beszélni. - mondtam a végre felkuncogva.
- Volt nagyobb vitájuk a testvérével? - kérdezte, erre pedig szinte azonnal rávágtam a választ:
- Abból próbálok meg kimászni valahogy. Hosszú történet, a lényeg a lényeg, a költözésem előtt pár nappal mint kiderült, a húgom a barátommal járt akkoriban, de.. hát úgy váltogatta a partnereit, mint más ember a zoknit. Éppen akkor dobta ki a tőle mérföldekkel idősebb partnerét, kijelentette hogy Őt nem érdekli Andy érzései, az sem hogy tönkreteszi, innentől kezdve elég zavaros, és nem emlékszem mindenre. - nevettem fel kínosan. - De mint ahogy hallottam édesanyámtól, kezd benőni a feje lágya.
- Rendben, értem. Ennyi lenne amit meg szeretett volna osztani velem? - bólintottam. - Miért szeretne itt dolgozni? - vettem egy mély levegőt.
- Igazából....olyan haszontalannak éreztem magam. Beth továbbtanult, a fiúk minden nap bemennek a stúdióba, van úgy, hogy hétvégén is, Én pedig...csak vagyok. - feleltem halkan. - Eddig viszont nagyon is tetszik a hely, Sarah is nagyon kedves, a hely is békés, és a park is gyönyörű előtte. Ha jól emlékszem, a barátnőmmel egyszer már jártunk is itt, a jegeskávé isteni finom!- mondtam mosolyogva.
- Nos, Cassidy... - állt fel a székéből, s rám mosolygott. Én is felálltam. - Szeretnék gratulálni neked, fel vagy véve! - hatalmas mosoly terült szét az arcomon.
- Nagyon szépen köszönöm!Nem fog csalódni bennem! - már szinte ugráltam örömömben. - Mikor kezdek?
- Hétfőn már kezdhetsz is. - mondta határozottan.
- Rendben, köszönöm. Viszlát! - intettem, és elindultam ki.
- Viszont látásra! - intett vissza, s leült a székbe. Ugrándozva, hatalmas vigyorral az arcomon ugráltam le a lépcsőn, majd megálltam Sarah mellett.
- Nagyon fel vagy dobódva. Hogy ment? - nézett rám.
- Felvettek!Hétfőn kezdek! - majd' kicsattantam az örömtől.
- Gratulálok!Ügyes vagy! - mondta megölelve engem. Visszaöleltem, s így álltunk percekig. Végül elköszöntem tőle, s kiléptem a kávézó ajtaján. Szó szerint, ugrándozva mentem végig az utcán, mit sem törődve azzal, menyien néznek hülyének. Andy-t direkt nem hívtam fel, személyesen akartam neki beszámolni az egészről. Ahogy ezt kigondoltam, irtózatosan hangosan kezdett el csörögni a telefonom, melynek a csengőhangja éppen a Snow Fairy volt. Előre kaptam a táskám, és kitúrtam belőle a telefonom. A képernyőn Dan, az unokatestvérem neve villogott. Felvettem, s a fülemhez tettem.
- Igen? -szóltam bele halkan. - Szia Dan!
- Csá Cas'! - köszönt bele vidám hangja. - Hogy vagy mindig, kicsilány? - mély hangjából csak úgy ömlött a jókedv.
- Megvagyok, köszi. Most jöttem állásinterjúról, úgy néz ki, hétfőtől egy kávézóban dolgozok majd. - meséltem neki ugrándozva.
- Na!Gratulálok!
- Köszike!Egyébként..hogyhogy felhívtál? - kérdeztem, tovább haladva az utcán.
- Ó, igen. A héten Los Angeles-be megyek, és gondoltam, megmutathatnád a várost, utána pedig beülhetnénk egy étterembe, vagy egy cukrászdába vagy valahova. Mit szólsz hozzá? - hangja bizonytalanná vált.
- Ez remek!Benne vagyok!Mikor jössz? - majd' kicsattantam az örömtől.
- Ma szerda van, ugye? - ezt inkább magától kérdezte, mint tőlem. - Ha minden jól megy, péntek délelőtt száll le a gépem, szóval..ha neked jó, akkor délután. Hol találkozzunk? - gondolkodóba estem.
- Hát...nem tudom..van egy sétálóutca szerűség, és ott van egy szökőkút. Nem nehéz eltéveszteni..az előtt? - szinte könyörögtem érte. Örültem, hogy Los Angeles-be jön, de annak már nem igazán, hogy pont a héten. Még csak ma békültem ki Andy-vel, a pénteket vele akartam tölteni, főleg, hogy alig láttam még a héten.
- Rendben, megbeszéltük. Akkor pénteken! - mielőtt elköszönhettem volna, kinyomott. Visszatettem a táskámba a telefonom, s gyors léptekkel kezdtem el átszelni az utcákat. Szinte futva léptem át a fekete vaskaput, s tettem meg a kis macskaköves utacskát a lépcsőig. Felugrándoztam, s benyitottam a házba.
- Megjöttem! - kiabáltam. Lerúgtam a cipőim, s belépkedtem a nappaliba. Ahogy beléptem, Andy egyből felállt a kanapéról, s elém sietett. Derekam átölelve,lehajolva hozzám ajkaimra hajolt. Jól esett ez az apróság, még jobban is talán mint bocsánatkérése, a munkahelyem, vagy Dan hívása. Átkarolva a nyakát visszacsókoltam. Ahogy ezt megtettem, nem telt el fél perc sem, elengedett, s a kezem megfogva behúzott maga után. Leült Ash és Jake mellé, Én pedig Andy és a karfa közé. CC és Jinxx a fotelből figyeltek minket.
- Andy említette, hogy állásinterjúra mentél. - kezdte Ash. Bólintottam.
- Mit mondtak? - nézett mélyen a szemembe a barátom.
- Hétfőn kezdhetek. - mondtam mosolyogva. Andy egyből körbeölelt, a többiek is rám ugrottak.
- Mi ez a nagy ölelkezés? - hallottam meg Beth hangját mögülem. A fiúk lemásztak rólam, s visszaültek a helyükre.
- Tudod, van az a kis kávézó az egyetemnél. A park előtt! - minden szavamra bólintott. - Ott fogok dolgozni! - mondtam vidáman, a lány pedig szó szerint, visítva ugrott rám, lelökve a kanapéról. A lelket is ki akarta ölelni belőlem, a fiúk persze ezen csak nevettek.
Mikor végre beesteledett, és meghozták a rendelt kaját - a négyféle pizzát és a rengetegféle sütit-, elindították az egyik kedvenc filmem, a Valerian és az ezer bolygó városát, s leültünk megnézni. Zabáltunk, nevettünk, majd mikor vége lett, Én és Beth elkezdtük kitárgyalni, miért is olyan különösen szépek a Gyöngyök. Aztán, indulhatott a következő film, a Majmok bolygója:Háború.Mióta kijött, megnéztem ki tudja hányszor, de még mindig végigbőgöm a végét.
A harmadik film az Artúr király- a kard legendája lett volna, de a film elején mindenki elaludt, így azt már csak Én, és Andy néztük végig. A végfőcímnél mindenkit bepateroltunk aludni, s kiültünk csak mi ketten a nappaliba. Elpakoltuk a megmaradt sütit a hűtőbe, a pizzás dobozokat arrébb toltuk, így Andy felpakolta a lábait a dohányzóasztalra. Hozzábújtam, s kezeim közt forgatva a távirányítót a lábaim átvetettem a combjain.
- Akarsz még valamit nézni, vagy mára elég volt?- kérdezte, egyik tincsem ujjai közé fogva.
- Nem tudom... animefilmből kedvencem a Koe no Katachi és a Doukyousei, de előbbin elsírnám magam megint, utóbbit meg nem akarom hogy megnézd, bár tudom, hogy állsz a melegekkel. - állam a vállára tettem. - Pedig olyan romcsi az egész. - nyomott a homlokomra egy puszit.
- Egyszer beülök hozzád, és megnézem veled a kedvenceid. Rendben? - egyből kiegyenesedtem.
- Komolyan? - bólogatott. - Ez egy ígéret volt! - jelentettem ki, halál komoly arckifejezéssel. Fejem visszafektettem a mellkasára. - Nézzük meg a Croodékat. - mondtam halnak, és már írta is be a címet. Teljesen elfelejtettem neki beszélni a "randimról" Dan-nel, de nem is igazán érdekelt tud-e róla. Csak minél több időt töltsek vele.
